Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az otthonukhoz minél közelebb kell segíteni az afganisztáni tálib fordulat miatt menekültté váló embereknek – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
A kormányfő Sebastian Kurz osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az uniós belügyminiszterek keddi értekezletén Németország azt az álláspontot képviseli, hogy
lehetőleg sok embernek a hazájához közel kell biztosítani a humanitárius ellátás lehetőségét”.
A menekültek előre meghatározott csoportokba, kontingensekbe rendezett befogadásáról majd csak akkor lehet tárgyalni, amikor már látható, hogy milyen nemzetközi menekültügyi folyamatok indulnak be a tálib hatalomátvétel miatt.
Ugyanakkor az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint egyelőre nem is a határokon átívelő, hanem a belső migráció a „nagy probléma” – tette hozzá Angela Merkel. Sebastian Kurz kijelentette, hogy kormányának álláspontja ismert és változatlan, azaz Ausztria továbbra is elzárkózik újabb afgán menekültek befogadásától.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Filip Singer